Amnesty Aktivizmus

Szeretnénk, ha az Amnesty International aktivistái tudnának egy helyet maguknak az Interneten, ahol értesülhetnek a legfrissebb eseményekről, kampányokról és Sürgős Akciókról. Ezért jött létre ez a blog.

Utolsó kommentek

Videó

Haj Sami Sadeq - Az Emberi Jogi Védelmezők csapatának tagja

2010.06.25. 11:10 | zsofi85 | Szólj hozzá!

Haj Sami Sadeq palesztin közösségi aktivista Aqaba faluban, az Izrael által elfoglalt Ciszjordániában. A falusi tanács vezetőjeként, Haj Sami Sadeq-nek komoly kihívásokkal kell szembenéznie a palesztinokra vonatkozó építkezési korlátozások miatt.

 
MEGSZÁLLÁS ALATT
Izrael 1967 óta megszállás alatt tartja Ciszjordániát. Aqaba, Ciszjordánia 60 százalékával együtt „C terület”-nek minősül, így izraeli hadsereg engedélye szükséges új épületek építéséhez, vagy meglévő épületek javításához. Ilyen engedélyeket szinte lehetetlen beszerezni. Az Amnesty International a miatt aggódik, hogy az izraeli hatóságok az építkezési korlátozásokkal azt akarják elérni, hogy a palesztinok elhagyják a területet. Annak ellenére, hogy a nemzetközi törvények tiltják, továbbra is épülnek izraeli települések olyan területeken, ahol palesztinoknak tilos építkezniük.
 
A JÖVŐT ÉPÍTIK
Ciszjordánia izraeli elfoglalását követően Aqaba egyre inkább elszigetelt lett és a palesztinokra vonatkozó építési tilalom miatt sok lakos hagyta el a települést. A falusi tanács vezetőjeként, Haj Sami Sadeq nemzetközi támogatásokat szerzett és falusiakkal együtt közösségi épületeket építettek, többek között óvodát, egészségügyi központot, általános iskolát, mecsetet és kövezett utakat. A faluban már van elektromosság és telefonvonal. Azoknak el kellet hagyniuk a települést, most visszatérnek. De mivel ezeket az épületeket az izraeli hadsereg engedélye nélkül építették, a lebontás veszélye vár rájuk.

Haj Sami Sadeq továbbra is szembenéz a kihívásokkal; erélyesen kampányolva falujáért és közösségéért.
 
Támogasd Haj Sami Sadeq-t céljai elérésében!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://amnestyaktivizmus.blog.hu/api/trackback/id/tr662108734

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.