Amnesty Aktivizmus

Szeretnénk, ha az Amnesty International aktivistái tudnának egy helyet maguknak az Interneten, ahol értesülhetnek a legfrissebb eseményekről, kampányokról és Sürgős Akciókról. Ezért jött létre ez a blog.

Utolsó kommentek

Videó

Állítsák le a nagybányai romák erőszakos kilakoltatását

2010.07.21. 12:17 | zsofi85 | Szólj hozzá!

 

 

 

 

 

 

 

 

Az Amnesty International arra kéri a romániai Nagybánya önkormányzatát, hogy állítsa le a tervezett erőszakos kilakoltatásokat,

 
amleyek körülbelül 1100 romát érintenek a Craica patak partja melletti telepen, és tegye meg a szükséges intézkedéseket annak a biztosításához, hogy kilakoltatások csak a nemzetközi emberi jogi feltételeknek megfelelő körülmények között történhessenek meg. Az AI a helyzet tisztázását kérte, és információkat arról, hogy milyen lépéseket tettek a hatóságok a vonatkozó nemzetközi és helyi emberjogi követelmények betartása érdekében.
 
A média és a nem-kormányzati szervezetek elmondása szerint 2010. július 10.-én Nagybánya alpolgármestere és ideiglenes polgármestere, Mircea Dolha, bejelentette azt a tervet, amely szerint egy hónapon belül körülbelül 200 cigány családot kilakoltatnak a Craica patak mellől, házaikat lebontják. Romániai szervezetek szerint a romák már februárban kaptak erről értesítést, de a kilakoltatásokat az időjárás miatt elhalasztották. Az önkormányzat állítása szerint egyes lakók számára gondoskodnak alternatív lakóhelyről, a többi családot egy rézgyár mellett tervezik elhelyezni. A média jelentései szerint a nem Nagybányáról származó embereket vagy családokat erőszakkal visszaküldik az eredeti lakóhelyükre, és nem fogják megengedni nekik, hogy visszatérjenek a városba.

 

Az Amnesty International súlyos aggodalmait fejezte ki az iránt, hogy a tervezett kiköltöztetések erőszakos kilakoltatásokká válhatnak, ha a hatóságok nem tudnak megfelelő lakhatási lehetőséget felajánlani minden érintett személynek. Újra felhívtuk a román nemzeti és helyi szintű illetékesek figyelmét arra, hogy az erőszakos kilakoltatások megszegnek több nemzetközi és helyi emberjogi szerződést, amelyeknek Románia is tagja. Kiemeltük azt a tényt, hogy a hatóságoknak kötelességük biztosítani, hogy addig nem történnek kilakoltatások, ameddig a nemzetközi emberi jogi törvényeknek megfelelően biztosítva nincs, hogy az érintettek nem válnak hajléktalanná és nem teszik ki őket egyéb emberi jogaik megsértésének a veszélyének.

 

Valódi konzultációra van szükség az érintett közösségekkel, hogy megtalálják a kilakoltatás járható alternatíváit, tisztességes eljárásra van szükség, beleértve a kötelező időbeni értesítést, jogorvoslatot, kárpótlást bármely veszteségért és a nemzetközi emberjogi kritériumoknak megfelelő új lakóhelyek biztosítását.

 

Aggodalomra adnak okot továbbá azon információk, melyek szerint a nem nagybányai származású személyeket elkergetik a városból, és a jövőben a Csendőrség fogja megakadályozni a visszatérésüket. Ez ellenkezik Románia törvényeivel, amelyek szerint minden állampolgárnak joga van szabadon mozogni az országban és tetszőlegesen megválasztani a lakóhelyét.
 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://amnestyaktivizmus.blog.hu/api/trackback/id/tr372165863

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.