Amnesty Aktivizmus

Szeretnénk, ha az Amnesty International aktivistái tudnának egy helyet maguknak az Interneten, ahol értesülhetnek a legfrissebb eseményekről, kampányokról és Sürgős Akciókról. Ezért jött létre ez a blog.

Utolsó kommentek

Videó

13. Aktivista levél

2010.06.25. 14:21 | zsofi85 | Szólj hozzá!

 

Aktivista levél

13. szám – 2010. június 25.

 

Kedves Mindenki!
Lassan vége a vizsgaidőszaknak, úgyhogy ideje elkezdeni a felkészülést a nyári fesztiválokra. Folyamatosan keresünk önkéntes segítőket a nyár több nagyobb fesztiváljára! Idő közben beindult az új kampányunk is, amelyhez facebook-os játék készült!
 
 
IRODA
Alapszabály Előkészítő Bizottság:
Az Elnökség a 12/2010 sz. határozata alapján összehívja az Alapszabály Előkészítő Bizottságot (AEB), amelynek feladata az Amnesty International Magyarország alapszabály-módosításának előkészítése.
A bizottságban az Elnökséget két elnökségi tag képviseli, rajtuk kívül tagja lehet a bizottságnak az Egyesület bármely tagja. Várjuk mindazon tagok jelentkezését, akik segíteni kívánják a szervezet munkáját.
Időpontja: 2010. július 1. csütörtök, 17 óra
Hely: Amnesty iroda (1064 Bp., Rózsa u. 44. II/4)
Kérjük a tagokat, hogy részvételi szándékukat mihamarabb jelezzék az elnokseg@amnesty.hu címen. Kérjük, az üzenet tárgya "AEB" legyen.
 
Irodai takarítás:
Az elmúlt hét során Fülöp Ági, Dancs Ákos, Závorszky Dani, Gere Zsófi és Szabó Ági segítségével irodai nagytakarítást végeztünk. Köszönjük a segítségeteket!
 
Új gyakornokok:
Önkéntes kampánykoordinátori asszisztens gyakornok: Örömmel tudatjuk Veletek, hogy új gyakornokkal bővült az iroda. Hosszas toborzási folyamat után, végül is június 29-től Sepsi Szabolcs fogja ellátni a kampánykoordinátori asszisztens gyakornok feladatait.
 
Önkéntes irodai fordító gyakornok: Tegnap (június 24.) lejárt az önkéntes fordítói gyakornoki pozícióra kiírt pályázatunk határideje. Jövő héten sor kerül az interjúkra. Izgatottan várjuk az új gyakornokot.
 
LMBT kampány
Budapest Pride:
Július 10-én immár 15. alkalommal rendezik meg a Budapest Pride-ot. Idén az AI Magyarország saját kamionnal megy. Gyertek Ti is minél többen, támogassuk együtt az LMBT emberek jogait! Csatlakozzatok hozzánk az Amnesty-s kamionon!
 
AKTIVIZMUS
Futball Világbajnokság:
Elkezdődött a „Lépjünk fel együtt!” petícióíró kampányunk, amelyet a facebook-on is szemmel követhettek. A kampány során olyan emberi jogi harcosokért gyűjtünk támogató aláírásokat, akik hazájukban kiállnak az emberi jogokért, ám ezért üldözés áldozataivá váltak. Terveink szerint a Belvárosi Foci Mozi-val együttműködve minden nap a meccsek idején a Szabadság téren gyűjtenénk aláírásokat. Ez idáig egyetlen aktivista ajánlotta fel segítségét. Az irodai gyakornokok végezték az aláírásgyűjtést, de nekik is véges a kapacitásuk. Aktivisták segítsége nélkül sajnos nem tudjuk kivitelezni a kampányt, és emberi jogi munkát végezni ebben a nagyon fontos kérdésben, úgyhogy kérünk Mindenkit, az alábbi linken jelezze, mely napokon tud részt venni a petíciógyűjtésben: http://doodle.com/kb5u5sdfcug6p2t9
További infók a kampányról és az online elérhető petíciók: www.amnesty.hu/worldcup2010
 
Új aktivisták:
Az elmúlt két hét során 2 új aktivistával és 1 új taggal bővültünk! Köszöntünk Titeket a az AI Magyarország csapatában!

 

VÁRHATÓ ESEMÉNYEK

Sziget2010:
Még mindig jelentkezhettek a Sziget ingyenjegyekre. Kérünk mindenkit, aki szeretne jönni velünk a Szigetre, hogy július 15-ig küldje el motivációs levelét az aktivizmus@amnesty.hu e-mail címre „Sziget2010 jegyek” tárggyal. A motivációs levélbe írd le, miért akarsz jönni, milyen eseményeken vettél részt velünk idén, és milyen olyan képességeid, tulajdonságaid vannak, amelyek hasznosak lehetnek a Sziget során. Kérjük, jelöld meg azt is, mely napra/napokra szeretnél jegyet!
 
Ördögkatlan:
Közvetlenül a Sziget előtt, augusztus 4 és 8 között ott leszünk az Ördögkatlanon is, ahova szintén tudunk majd biztosítani ingyenes jegyeket. Kérünk, hogy ha szeretnél lejönni velünk, írj levelet az aktivizmus@amnesty.hu e-mail címre „Ördögkatlan jegyek” tárggyal. A Sziget-hez hasonlóan ez esetben is szeretnénk, ha leírnád, mik a motivációid.
 
Dévaványai Dobfesztivál:
Egy utolsó utáni pillanatban meghívást kaptunk a Dévaványai Dobfesztiválra. A fesztivál július 7 és 11 között kerül megrendezésre. Mivel a Budapest Pride is ezen a hévégén lesz, így az AIM csak július 7 és 9 között lesz jelen Dévaványán. Ha ott leszel, vagy jönnél segíteni, írj az aktivizmus@amnesty.hu e-mail címre „Dévaványa” tárggyal!
 
Aktivista találkozó:
Minden pénteken este 6-tól aktivista találkozó a Gödörben, amelynek célja, hogy megbeszéljük az aktuális eseményeket, programokat, beszélgessünk emberi jogi témákról, az Amnesty-ről, illetve hogy megismerjük egymást. Gyere el Te is!
 
WEBES MEGJELENÉS
A honlap folyamatos frissítés és szerkesztés alatt áll.
Kövessetek a twitteren minket!
AIHUCampaigner – folyamatos értesítés az eseményekről, sajtónyilatkozatokról, emberi jogi munkáról
Már a Picasa-n is megtalálhatjátok a legfrissebb fotókat!
Facebook:
Minden nap megismerhetsz egy új embert az Emberi Jogi Védelmezők nemzetközi csapatából!
 
 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://amnestyaktivizmus.blog.hu/api/trackback/id/tr922109512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása