Amnesty Aktivizmus

Szeretnénk, ha az Amnesty International aktivistái tudnának egy helyet maguknak az Interneten, ahol értesülhetnek a legfrissebb eseményekről, kampányokról és Sürgős Akciókról. Ezért jött létre ez a blog.

Utolsó kommentek

Videó

Dhondup Wangchen - Az Emberi Jogi Védelmezők csapatának tagja

2010.06.21. 10:46 | zsofi85 | Szólj hozzá!

Dhondup Wangchen-t 2008-ban vette őrizetbe a kínai rendőrség, a „Félelem nélkül” („Leaving Fear Behind”) című dokumentumfilm elkészítéséért. A film a tibetiek véleményét mutatja be a tibeti emberi jogi helyzetről.
 
 
Tibetinek lenni Kínában
A tibetieket diszkriminálják a foglalkoztatás és az oktatás területén is, akadályozzák őket vallásuk szabad gyakorlásában. Az elnyomás ellenére apácák, szerzetesek, földművesek, nomádok, művészek, tanárok, gyermekek és főiskolások közösen tiltakoztak a kínai uralom ellen, a Dalai Láma védelmében. E miatt sokakat vettek őrizetbe, kínoztak meg, bántalmaztak valamilyen formában, pusztán véleményük kinyilvánítása miatt.
 
Egy túl bátor film
Dhondup Wangchen életében először vett a kezébe videokamerát, amikor elkezdte forgatni a „Félelem nélkül”-t. A lehetséges következményektől tartva szüleit, feleségét és 4 gyermekét Indiában helyezte biztonságba.
2008. márciusában a több mint 1000 tibetivel készített interjúsorozatot kicsempészték Kínából, majd néhány nappal az Olimpiai Játékok kezdete előtt 2008. augusztusában a külföldi újságírók előtt levetítették az ebből készült filmet. A kínai biztonsági erők megzavarták a vetítést.
Dhondup Wangchen-t megkínozták és több, mint egy évig tartották fogva vádemelés nélkül, ezek után 6 év börtönbüntetésre ítélték a „szeparatizmus pártolása” miatt.
Mi, a Kínai Népköztársaságban élő tibetiek láthatatlanok vagyunk, mint a csillagok egy forró délutánon.”
 
Támogasd Dhondup Wangchen-t céljai elérésében!
 
 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://amnestyaktivizmus.blog.hu/api/trackback/id/tr82097497

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása